A hetedik évben Jójádá magához rendelte a palotaőr- és testőrszázadok parancsnokait, és bevitte őket magával az ÚR házába. Szövetséget kötött velük, és megeskette őket az ÚR házában, majd megmutatta nekik a király fiát.
Azután megparancsolta nekik: Ezt tegyétek: egyharmada azoknak, akik szombaton lépnek szolgálatba, a királyi palotánál álljon őrségen,
egyharmaduk a Szúr-kapuban, egyharmaduk pedig a testőrök mögötti kapuban legyen! Így álljatok őrt a palota körül a szokásnak megfelelően!
De az a két szakaszotok is, amely szombaton az őrséget átadja, maradjon szolgálatban az ÚR házánál, a király mellett!
Vegyétek körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig a sorok közé be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jár!
A századosok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, és bementek Jójádá főpaphoz. A főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az ÚR házában voltak. A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. Akkor Jójádá kivezette a király fiát, és fejére tette a koronát; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és fölkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltoztak: Éljen a király!
De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az ÚR házában öljék meg Atalját. Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték.
A századosok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, és bementek Jójádá főpaphoz. A főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az ÚR házában voltak. A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. Akkor Jójádá kivezette a király fiát, és fejére tette a koronát; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és fölkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltoztak: Éljen a király!
Ataljá meggyilkolása
Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az ÚR házába. Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és így kiáltozott: Összeesküvés! Összeesküvés!De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az ÚR házában öljék meg Atalját. Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték.